2014. január 21-én este |
Tavaly
karácsonykor, lányomtól kaptam egy igen vékony fonalat, és ahogy megláttam,
tudtam ebből egy kendőt szeretnék kötni.
2014. január 29-i |
Még sosem
kötöttem kendőt, csak láttam, hogy mások nagyon sok-sok gyönyörűséget
készítenek, melyet a netten is sokan megosztanak, hát úgy érzem, most már nekem
is kell egy ilyen szépség.
Sokat
kerestem, kutattam minták után, talán egy kicsit féltem a bonyolultságától, de
végül ráakadtam egy magyarul is közzétett mintára, és rájöttem, nem is olyan
nehéz, mint aminek gondoltam.
Március
elején, egy pályázatra elküldtem, a még készülő művemet, akkor már közel jártam
a befejezéshez, és kb. 400 szem volt egy sor.
2014. március 11-én kész lett, még nincs blokkolva |
Január 21-én
kezdtem, 2,5-ös tűvel kötöttem (melyben érzem, benne van a lányom szeretete is),
és március 11-ére kész lett, igaz, még nem blokkoltam.
Természetesen, cica is van hozzá :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése